Nem tudom mit csinálok. Nézem a világot, ahogy rohannak a percek, s én csak ülök és nézem. Kifejezéstelen arcok, ronda fintorok. És én csak ülök, és épp olyanná válok, mint az utcán járkáló összetört álmok.Tenni szeretnék, de visszahúz a csalódás, mert ha én változok, attól nem lesz más a világ. Úgy hogy még várnék egy kicsit, tényleg csak egy keveset, hogy megkeressem mindazt, mi szétesett. Lehet, hogy a világ nem áll  meg, de én igenis meg fogok, hisz már megtettem. De nem fog felemészteni, nem hagyom. Tovább fogok menni, talán már megyek is, elég volt ez a pár pillanat, míg darabjaimat újra összeraktam. Más kombináció, újak a színek, én vagy ok még mindig, de egy erősebb ember. Ahol szétestem, most ott vagyok erős, és ez alkalommal minden érzelem előtör. Ez nem egy álom, mert ezt élem és minden másodpercét kiváltom.