Énképek

Arra jutottam, hogy a könyvtárosok általában jófej emberkék. Tegnap ugyanis beiratkoztam a felnőtt könyvtárba (már ilyen nagy lennék?), és roppant kedvesek voltak a könyvtárosok, és ez elgondolkodtatott. Szóval bírom a könyvtárosokat. Én is lennék ám az, egész nap egy hatalmas teremnyi könyvel összezárva. Isteni lenne♥. Amúgy történt ott az is, hogy megnézték a diákigazolványom és ez hangzott el: "ó, Dobós vagy...". Igen az lennék, de egy év után még mindig úgy gondolom, hogy csak a létszám miatt vagyok ott. Mert lássuk be, az eddig nyújtott teljesítményem szánalmasan kevés, hiába burkolózok mindenféle kifogásokba, én is tudom, hogy ennél sokkal többre vagyok képes. Olyan távoli az egész, hogy én azokon a folyosókon bolyongtam egész évben, még az utolsó napokban is rácsodálkoztam, jé, én most tényleg ide járok? 8. elején még fogalmam nem volt mi lesz velem, teljesen esélytelennek éreztem, hogy felvegyenek, aztán elmentem nyílt napra, és.... Szerelem első látásra. Amikor először lépdeltem a sötét-türkiz oszlopok közt, úgy éreztem, nekem itt a helyem. Azt hiszem értem már, mit jelent, ha valaki képtelen megbirkózni egy valóra vált álommal. 

Mellesleg vettem egy fültágítót tegnap, mégis van valami ebben a porfészekben... Sosem akartam fehér fültágítót, sosem akartam szilikon fültágítót, de az istenért, legalább fültágító!