minket egytől-egyig felzabál az élet

Már hallom, ahogy Rebeka mondja: béna. Mert igaz, mert elhagytam a kedvenc vastag pulcsimat. BÉNA. Ó igen, az emberek mindig a rossz dolgokkal kezdenek. Volt azért jó is, úgy az egész az volt, csak hát kicsit túlzásba estem, és a buszsofőr nem igazán örült nekem. Ez tegnap volt.

Régen rendes kislány voltam, de ő eltűnt, kár érte. Mikor váltam én ilyenné? Ilyen szétszórttá, ilyen lehetetlenné? Jó kérdés. 

Itt van az igazi ősz, és már úgy érzem, talán mégsem készültem fel rá. A hidegre, a borultságra, a sötétre, az esőre, a fakó arcokra. Valami még visszahúz. DE nem hátrálhatok meg, nem adhatom fel, nem készíthetnek ki. Nem, nem és nem. Elég volt a gyengeségből.