Csapongok. Valahol mélyen mindenki épp ugyanúgy el van cseszve. Küszködöm a szavakkal. Vicces amikor valaki magyaráz neked egy érzésről, amit te is épp olyan jól ismersz. Annyi minden van a felszín alatt, annyi mindent lehetne mondani, mégsem. Jól begyakorolt mondatok, ezerszer végiggondolt szituációk, a szavak mégsem hagyják el a kiszáradt ajkakat. Valami nem engedi, talán a büszkeség, talán a félelem, talán a kettő morbid keveréke. Összeszedett káosz. Annyi elvesztegetett pillanat, siralmas, sorban kipukkadó vágyak, határozatlan elhatározások. Félreértések, mindig mindent félreértenek, pedig a lehető legvilágosabban fogalmazok. Talán ez vagyok én, maga a félreértés, egy gubanc, de nem az a fajta amit ki kell bogozni, hanem amit egyszerűen levágnak. Meg sem éri foglalkozni vele. Hiába a nagy szavak, ha csupán cifra töltelékek. Mondanám hogy nem tudom, de igenis tudom, akarom ezt, a hánykódást. Én meg akarom mutatni, én igenis képes vagyok rá, legalábbis remélem. A toposzszagú félmondatokkal és a beteg könyveimmel szeretnék végigvonulni a porondon, a lócitromszagú sátorban, egyetlen ember előtt, aki én vagyok. Cirkuszt a népnek, avagy inkább a kicsi énnek. Du bist blöd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése