nekem nem nem nem nem elég

Keserédes számok, melyekről mindig eszedbe jut valami, valami apró, kis szöszmösz a ruhád ujján, de nem bírod lesöpörni, és talán nem is akarod.

*

Jaj, csodálatos, ahogy felnagyítunk mindegy egyes koszmolekulát. Legalábbis tudományosan biztos az lehet, ha nem vesszük figyelembe, hogy értelmetlen. És sóhajtozunk, és álmodozunk, és sóhajtozunk...

Néha a szöszök észrevétlen belénk ivódnak. Szófoszlányok. 

Látom az embereket akik olyan szakaszokban járnak, melyeket én már lezártam, de látom azokat is amelyek még előttem állnak. Furcsa. A múlt mindig visszaköszön valahol, a felismerés, hogy hát jé ezt én is valamikor, régen. Derengések, dekkek a porban. Elveszünk egyszer, mind elveszünk. 

De jobb, ha előtte rájövünk, hogy valahol mélyen, igazán mélyen van valami ami tényleg összeköt, amitől ember az ember, ez pedig a nyomorultság, az elcseszettség. Hiába a nagy szavak, a jótékony leplek, egyszer úgyis kibukik minden. 

**Semmi komorság, csupa élet, egyszer úgyis kialszanak a fények,

az élet egy furcsa kis mese.