"Annyira okos vagyok néha. Máskor meg annyira hülye."
Kopogtatom a billentyűket, mindenféle hasznot nélkülözve. Végre felszakadt a felhők pőre bőre, lagymatagnak is alig nevezhető sugarakkal kacérkodva. Még mindig mély válságban vagyok, mivel túl sok a könyv, az agyam kapacitása meg túl kicsi. Mormolgatom a nagy terveket, aztán beléjük gondolva szörnyet halok. Alvás, zötyögés, fáradt nevetés, egyszerű élet, diákévek. Vagy ilyesmi. Próbálom tanulmányozni magam, s minden szembejövőt egyaránt, szegényes etológiai ismereteim alapján. Szívesen foglalkoznék ilyesmivel, azt hiszem. Újabban Renáta bogarat ültetett a fülembe, s ennek következményeképp rövid hajakkal vizionálok Félelmetes. Sokatmondó üres beszéd. Úgy kellenének a hajnali kávéfoltos csikkek és a nagy kávézós intellektuális beszélgetések vagy szimpla vörösborozgatások a parton, ropogó tűz mellett, békakuruttyolással övezve. Valami kalandos idill, hátizsákkal az országúton, poros balladákat dudorászva, s mindenhol otthagyni egy apró darabot a lelkünkből, hogy a padkából lemorzsolódott kődarabbal kelljen pótolnunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése