mosolygó közhelyes senki

Az összecsapott gondolatok utolsó cseppjei is elpárologtak a bőrömről, miután a rendezettek sírja a lefolyó lett. Mostanában mosogatás közben, meg amúgy is, az értelmetlenségen pörgök. ("- Tehát abba a korba léptél, amikor az ember felfedezi azt, hogy a világ el van baszva, és nem egyszerű helyrerakni. Hát tanulj meg együtt élni vele. Nőj fel bazdmeg! - Megkeményedett a tekintete, sosem láttam még ilyennek.- Boldogulj az életben. Na erre mit lépsz?" Irvine Welsh: Skagboys) Na igen.
Kezdem úgy érezni, hogy talán nem is lenne rossz néha eszmecserélni a valós dolgaimról, a motiválatlanságról, a fóbiákról meg ilyesmikről vagy kezdetnek csak szimplán leírni. Lehet.

Most pedig, ilyen még úgysem volt: