A pulzáló villanykörte fénykörébe görnyedve figyelem a táncoló molylepkéket.
A papír rostjait egyre csak tördelem, a fecnik egy-egy sóhajtól arrébb lebegnek.
Állandósult hunyorgás a semmibe, mindenbe.
Átgázolnak rajtam komótosan az időegységek.
Kényszeres mondatok, a kínos csöndek kínosabb megtörései, száraz kenyérdarabkák a klaviatúrán.
Elkarikásodott szemek, burjánzó pupilla.
Bele kéne süppedni a csendbe, halk pillantásokkal takarózni.
Vissza.
Hagyni, hogy a habos víz kicsorduljon a kád peremén.
Üres szavakat lehúzni a klotyón.
Egymás után gyufákat gyújtani.
Megégni.
Szilánkokon taposni.
Telefonálást színlelni.
Apróban fizetni.
Egyedül a lépcsőn cigizni.
Nézni a kicsöngő telefont.
A mindig véget érő végeérhetetlen.
Letört bögrefülek.
Minden elismétléssel egyre hihetetlenebbé váló igazságok.
Fojtott hangon kimondott gombócnövesztők.
Gondosan keretezett hanyagság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése