Csak ez a kurva reménytelenségem van. Üres metaforákat boncolgatok, semmi, semmi, semmi. Már szüneteket hagyni is elfelejtek, megakadtam a saját torkomon. Kalitkába gyömöszölt, a rácsok közt kibuggyanó terjedelmes üresség, Nem tudok koncentrálni, csak kávék és repedezett arcok vannak. Partra vetett bálna.
Kínkeservvel múlnak az éjszakák. Szürkék és nyirkosak a nappalok, akár a pincekő. Mindenfelől fájdalmas feszültség kapdos felém. (...) Értelmetlen és haszontalan az életem. Érzékelőszerveim be- és összeszáradtak. Úgy érzem magam, mint egy darab ősi gyanta. Magamnak sem kellek. Csapdába tévedtem, s már kedvem is elmúlt, hogy kiutat keressek. Nem érdekel. Már semmi sem érdekel.
Vavyan Fable
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése