zero killed

Elhülyéskedünk mindent, hazafelé is ilyeneket gondoltam, hogy igazából nem is létezik arany középút, szemfényvesztés az egész. Eljátsszuk a saját halálunk, aztán megsértődünk, ha nincs taps. Rohamosan fogynak a zsepitartalékok, de már csak megszokásból fújom ki az orrom. Azt hiszem újra fogom olvasni az Én, én, ént, mert egyszerűen csodálatos!

Olyan bonyolult emberi világot, hogy egy emberkölyköt 10-19 évig kell idomítani, hogy botlás nélkül képes legyen mozogni benne. 
Nos, rendben, tehát mire ez az emberkölyök olyan felnőtté válik, akit alaposan beidomítottak arra, hogyan éljen az emberi világban, 2 dolog már megtörtént vele: 
1. Már a hatalmába kerítette az a meggyőződés, mely azt mondatja vele, hogy először gondolkodik és aztán van, 
és 
2. már nem lát semmi egyebet, csak az emberi világot

Ezzel azt akarom mondani, hogy tisztában vagyok vele, hogy lassú a felfogásom, legalábbis a standard emberi lényekhez képest. Tudom, hogy a standard IQ teszteken az eredményem éppen félúton van az idióták és a gyengeelméjűek között, de van 3 erényem, és nem is kicsi: 
1. Nem tudok hazudni. 
2. Nincs fantáziám. Vagyis nem fájnak , és nem is aggasztanak olyan dolgok, amelyek nem léteznek. 
3. És tudom, hogy csak azt tudom, amit tudok, és amit nem tudok – amiből persze sokkal több van –, azt egészen biztosan nem tudom. 
Ez pedig, mint azt korábban elmondtam, hosszú távon hatalmas előnyt biztosít a standard emberi lényekkel szemben.

Azt hiszem ez az oka, hogy az emberek mindig kényelmetlenül érzik magukat ott, ahol vannak; és azt is hiszem, hogy emiatt a kényelmetlenség miatt gondolnak mindig valami másra, nem pedig arra, ami a szemük előtt van. 
Más: az emberi test folyvást kényelmetlenül érzi magát, és belül olyan dolgokról álmodik, amelyek boldoggá tennék. 
Olyanokról, amelyek már léteznek, vagy amiről úgy érzi, ki kell találnia, hogy végre kényelmesen érezze magát. Ágyat, asztalt, széket, házat. Utcát, épületet, várost. Vonatot, hajót, repülőt, rakétát, ami másik bolygókra repíti. Könyveket, amelyektől úgy hiheti, másutt él; könyvtárat, egyetemet. 
Emberi dolgokat, amelyek évszázadokon keresztül egyre csak töltötték a teret az ember környezetében melyek egyre csak halmozódtak, hogy egy kizárólagosan emberi világot teremtsenek, ami aztán eltakarja szem elől a nem emberi világot.

De egy régi világban születünk. Telis-teli a szüleink teremtette dolgokkal. És a szüleink szüleinek a szülei teremtette dolgokkal. 
Kacatokkal telirakott kamrába születünk. Régi szavakkal. Kész mondatokkal. Kész szokásokkal. Már megélt életformákkal.

Nagyon szeretem ezt a kifejezést: Oké. Az amerikai polgárháborúból származik, a XIX. századból. A tábornokok használták a háborús jelentéseikben, amikor az adott napon senki nem halt meg. Zero killed = O killed = OK = oké.

Hogy standard emberi lénynek tűnjek, rengeteg erőfeszítésembe, sok évembe és sok fegyelmezett munkámba került. Sőt, most 41 évesen, továbbra is ezen igyekszem. 
Egyszóval izzadságos és dühítő feladat volt letompítani az érzelmeimet és egy csomó, számomra bizonytalan dolgot kifejezni, mindezt kizárólag a szemhéjam, a szám, és a szemöldököm izmainak mozgatásával.

Nekem csak 4 arcom volt. Ijedt, vidám, semleges és magamon kívüli. Ha az egyetemen másokkal is kapcsolatba akartam kerülni, tágítanom kellett ezt a repertoárt.

A másfajta képességű emberek azok, akik másfajta dolgokat adnak az emberiségnek.

Mennyivel jobb volna a világ, ha az emberek nem használnának metaforákat. 
Vagy eufemizmusokat. 
Metafora: egy valamit mondani egy másik valami helyett. 
Eufemizmus: egy nagy dolgot egy kicsi mögé rejteni; vagy egy szörnyűséges dolgot egy jó mögé rejteni. 
(…) 
Példa: azt az órát, ahol megtanítják, hogyan kell élő állatokat kínozni (különböző anyagokkal megmérgezni vagy elektromos árammal megütni, esetleg kifeszíteni, hogy aztán szikével elevenen felnyissuk), úgy hívták: „Tudományos kísérletek 1, 2 és 3”. 
Példa: azt az órát, ahol elmagyarázták, miért szabad a homo sapiens-nek állatokat ölni, úgy hívták: „Emberi intelligencia”.

Újra, miért van szükség fantáziára? A fantázia: nem létező dolgok filozófiája, vallása vagy történetei. 
De minek van erre szükség, ha létezik a valóság és vannak érzékeink? 
A boldogsághoz elegendő, ha az érzékeinkkel érzünk, Descartes nélkül. Az érzékszerveinkkel, szavak nélkül. Elegendő, ha egész testünkkel a valóságban létezünk. 
És ha még boldogabbak akarunk lenni, meg kell nyílni a valóság felé, mintha a valóság az volna, amit az ember gondol.