Nem tudom, komolyan gőzöm nincs, miért, de néha azt kívánom csesződj meg, meg az egész mindenség, aztán meg inkább sok szerencsét. Már a számokat is elfelejtettem számon tartani, pedig most épp 7.1//1. az állás. De ki tudja meddig kúsznak felfelé újra, majd lenullázódnak, bár lehet ez már nem fog megtörténni. Vicces hogy épp most kezdek el álmodni, pedig nem volt sok álom eddig, tényleg. Amúgy semmi különös, vannak szecskáink és végigvonultunk negyvenen Esztergomon, és járt körbe az olcsó bor. Aztán dunaparti majdnem vízbeesés és öngyújtó keresés. Színezgetek, meg verseket olvasgatok néha, máskor meg csak a plafon repedéseit számolom, meg az időt, mely már annyira összemosódott, hogy szinte meg is szűnt. Kísérteties volt ez a ma este, a villámok, a daloló biciklis meg úgy az egész esőhangos utcakép. Írni szeretnék, mindenféléket, de sosem tudok elvonatkoztatni aztán meg mindentől el és már teljesen irreális. Ide is akartam mindennap, tényleg, de élni sincs erőm, pedig ez még semmi sem volt, egy hét, mi az kérem. Átriadozott éjszakák, lejárt könyvtári könyvek, bűntudatos nyelések. Nem is tudom hogy szaladt ki ennyi minden az ujjaim közül. Szóval hiányolok dolgokat, ezt-azt, semmi nélkülözhetetlen, de így csak fél élet az élet. De mi az élet és mi az hogy boldog, elúszó dekkek utáni visszafojtott, csillagszippantó lélegzet. Semmi. Sose fogják feltenni a kérdéseket, kicsit fáj ez az egész így.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése