középszerű vagyok, de mostmár leszarom

A kis tragédiám ma csúcspontra érkezett, de megoldódni látszik, (azért pár szakadozott hörgést megért). De legalább végre jönnek az ilyen kellemes gondolatok, mint: a halál beállta után elernyedt (gyűrű alakú) záróizom vagyok. Már azt hittem, végleg kiürültem. Amúgy kollégiumi ügyekről van szó, meg arról, hogy első az pillantástól nem kedveljük egymást a neptunnal (tudom, mindenki). Mindig a galaxisoknál lyukadok ki, s rájövök, hogy már kiénekeltek mindent, amit valaha is gondolni fogok. Önismétlő ámítás. Itt vagyok a hőn áhított lelépés küszöbén (nem teljesen, mert a kutyámat azért nem hagynám itt végleg), de na, még ez is túl egyszerű lett volna, ha nem vesznek fel koliba, nem tudom mit fogok csinálni. Sikerült megint összefüggéstelennek lenni (látszólag).