élni fáj és ölni félek

Azért jó, hogy pont akkor illeszkedem be a társaságba, melynek házibulijait legalább másfél éve látogatom, mikor épp új társaságba kéne csöppennem, és szocializálódnom meg ilyenek. Apropó, nem vettek fel kollégiumba, és mégsem mentem el gólyatáborba így pár gólyatalálkozóról ismerős arcnak elmotyogott helló szintjén totyogok. Gólyatábor helyett viszont voltam hétfőn campusos körbevezetésen, ami - a kis létszámnak köszönhetően - elég hasznos meg jó volt. Szerdán a fent említett társasággal voltam Pilismaróton, ami annyira jól sikerült, hogy csak pénteken találtam haza. Legalább volt sok feketepéterezés, italkeverés (mégsehányás), reggeli részegség, Dunán csónakázás közbeni pezsgőkilövés etc. Pénteken meg kimentem Esztergomba, aztán véletlen ottmaradtam az első buszig, kínkeserv, várfal- és szobormászás, az éjszaka felett cigizés. Szombaton kacsa, ez tényleg említésre méltatlan. Csak hogy bezáruljon a kör vasárnap ismét a társasághoz csatlakoztam, stégbuli a palán, beerpong vízzel, labda a tóban, zacskós leves vödörben, nálam alvás többen, mint elférnénk. Szép-szép, de minek. Érzem, hogy nem kéne, folyamatos szétcsapások utáni üresség. Ja meg füstráfüggés. És akkor még nem is mondtam, hogy bíztató kezdetként elaludtam tegnap és lekéstem a kémia kritériumot, bár úgysem mentem volna át, mindegy is. Most vonatozgatok, már bérletem is van, igazán idilli másfélórák ezek (nem). Egyre ocsmányabbnak érzem magam, de ez mellékes, persze. Le se írom a többi napi szintű gondolatom.
Továbbra is módszeresen ölöm magam.