Bite your tongue and close your mind

Hogy itt mindig villog a zöld lámpa, mire átérek az úton; és fura beteges rózsaszín a reggeli köd. Iszonyatosan fázom, pedig a kézszárító már égeti a kezem, úgy érzem sosem akarok kimenni alóla. Otromba és esetlen véletlen vagyok. Szólni nincs kedvem, de feszélyez a csönd. Már nem a keléssel van probléma, a puszta létezéssel. Néha arra gondolok, hogy ha nem kerülném ösztönösen a szemkontaktust és tettetném, hogy semmi sem érdekel, talán hamarabb észrevennének. Áh. Hagyom magam.