Hát megint itt, mindjárt megint öregebb leszek, mondjuk a környezetem nagy részénél nem. Mese-mese, megint a folytonos szirénázás. Édes istenem, nem akarok többet belelátni, tényleg nem. Olyan jegyzetek várakoznak a telefonomban, amikben Sal Paradisehoz hasonlítom magam, meg a villamosüvegen tükröződő önmagamba ragadok, és mégsem megy. Elfogynak a gondolataim, szüntelen kopogó ujjaimról kopik le a felhámmal. Közben indokolatlan mosolygások meg utcán felnevetések,
félek, hogy meg fogok őrülni, bele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése