Hogy féltem a téltől, reszkettem végig, s most már aranyesők nyílnak, rügyek, elsővirágok. Azért nyomot hagyott, örökké hideg végtagok, egy kis időre békét leltek. Múlik. Semmi keserűség, már kinőttem belőle, csak csálé mosoly, hunyorgó beletörődés. Végülis folyton körbejárok, vissza kettő. Legalább tisztában vagyok magammal, csak mozdulni nem bírok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése