Múltkor egész úton az end of me-t hallgattam, és elfelejtettem a villogó lámpákat nézni, pedig azért ültem az első ülésre. Minden gondolatom, felesleg. Tarkókerülő, csiklandós elgondolás. Megint túl elvont, próbálom annyira nem mondani, amennyire csak tőlem telik. Így szebb, ön-átcsapás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése