Próbáltam írni, nem sokszor, de próbáltam. Több mint egy év, furcsa kis mese. Történtek dolgok meg nem is, kicsit túlkaptunk mindent. Volt egy majdnem valamim, összebújásokkal meg ilyesmikkel. Elmúlt, ahogy lassan minden. Megmaradtam közhelyesnek végig. Váltunk néha pár szót azért, illemből vagy nem is tudom, hiány és dac nevetséges keveréke, de ő már nincs egyedül, én meg túl sokszor gondolok vissza. Aztán vannak akkikel mindenféle szóváltás megszünt, széppen lassan továbbléptünk. Szeptembertől meglátjuk mit hoz a közelség. Merthogy közben egy évet kényszerpihentem, fél év depresszió, fél év várakozás, de ezt is túléltem, már csak fel kell mondani, aztán beiratkozni meg nem csúszni. Egyszerű, ugye? Lassan tudatosuló félelem.
Már nem vagyok vörös, septumot csináltattam, meg fejlődtem talán, szeretném azt hinni, ahogy annyi mindent szerettem volna és szeretnék még.
Voltam Volton, egy hét a valóságon kívül, egyedül a koncerteken és mégis társaságban mindig, túl gyorsan telt, túl szép volt. Egyre nehezebbek a másnapok, mégis hajszolom az estéket. Még vannak tervek: fezen, egy nap sziget meg ősszel utazni. Meglátjuk, majd lesz. Egyelőre ennyi jött ki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése