Már két órája meg van nyitva ez a nyomorult ablak, és csak kerülgetem, ahányszor ide kattintok, csak az üres oldalt nézem, és egyszerűen nem tudok írni. Nem tudom mit... Kavargok, az egész lényem egy örvényben hánykódik. Ez most nem az, most nem vagyok üres, inkább... Túl teli. Megteltem, tervekkel, gondolatokkal, ötletekkel. Túl sok, nem bírom feldolgozni. Nem tudom melyiknek lássak neki.
Össze-vissza mászkálok a lakásban, most az enyém, egyedül vagyok. Illetve itt van Kajla is, a kis drága egész nap alszik vagy eszik vagy méltatlankodik, mert nem foglalkozom vele eléggé. Utálom magam, ha lusta vagyok, ez pedig lássuk be eléggé sokszor előfordul.
Szóval, tervek. Nem ígérek semmit, még magamnak sem, csupán remélek, és gyakran mondogatom, hogy: de jó lenne (mintha ez bármin is segítene).
Olyan elcsépelt ez a "csak boldog szeretnék lenni" duma. Nem is, én nem csak boldog szeretnék lenni. Én élvezni akarom az életet, de úgy igazán. Nem akarok megbánni semmit, nem azért, mert nem hibázom soha, hanem, mert nem fogom megbánni. Semmi értelme megbánni bármit, ahogy szomorúnak, letörtnek, kétségbeesettnek lenni is felesleges. Meg tudod változtatni a múltat? NEM. Akkor meg? (Ja, mondani könnyű.) Ez már megint egy ormótlan katyvasz.
Szeretnék valami tisztát, valami egyszerűt, és még annyi minden mást...
27.-e várlak már♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése