Fel, le, fel, le. Egy lift vagyok, melynek egy unatkozó kisgyerek megnyomta az összes gombját. Időként meghibásodom, és két szint közt rekedek, de még javítható. Várok valamit, beleélem magam, és kopp, neki a falnak. Aztán ülök a földön és bámulom a plafont, elképzelem, hogy máshol vagyok, vagy egyáltalán nem vagyok. De felállok, mindig felállok, és tovább, keresem az újabb borzongató csalódást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése