Papírhattyúkkal az asztalon, és hirtelenjében, félig képektől megfosztott fallal hagyom elaltatni magam. Nincsenek szabad percek, minden apró rést kitölt valami, ha más nem, a pókháló. Lassan telepszik be az életedbe, minden egyes nappal több szövedék kerül a faladra, észre sem veszed, míg egyszer csak mindent finom selyemszálak borítanak. Beleragadsz, nincs menekvés. Talán élvezed is, aztán az apró pókok téged is befonnak, szerves része leszel a hálónak. Huh. Nem megfelelő hasonlat, igazából köze sincs hozzá, leírhatatlan. Teljességgel meghatározhatatlan. Amikor azt hiszed, vége, csupán akkor kezdődik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése