we don't need gravity

Kilépett a napsütésbe, s az eddigi nyomás elpárolgott. Ajkain játszadozó mosollyal haladt végig a népes utcán, végigjárta a szombaton tervezett útvonalat, és sorjában újrajátszotta az adott helyszínen eddig történteket. Valamiféle kellemes megnyugvással töltötték el a képek melyek úgy foszladoztak széjjel, mint a tóparton életét vesztett hal. Semmi szomorú nem volt abban, ahogy a hal napról-napra aszottabb lett, sem az utat szegélyező élettelen cserebogarakban. Elmúlás, jegyezte meg magában, semmi különleges nincs benne. Tulajdonképpen ezt várta a rendelőben is, s már hetek óta, az oly nagyon várt estét megelőző pillanatok halálát kívánta. Vajon ez gyilkossá teszi? Talán.
Az erősebben dobbanó szívre és a hullócsillagokra gondolt, amikor letépett egyet a kerítésen átnyúló aranyvesszőből, majd a poros patakba dobta. Az öngyújtók kattogása és az elnyomott cigarettavégek után maradt füstös szájíz hajtotta előre. Már nem számítanak a percek, egyszerűen egy napra, pillanatra vagy csupán órákra minden  helyénvalónak látszott.