we've got champagne taste, but not enough money for the real thing

Visszafelé jött a mámor, én meg hagytam neki. Belenézni az emberek szemébe különleges, a mosolygó szem zamatos, az idegenek mosolygó szeme már-már ajzószer. Meglep a kedvesség, kellemes, de akkor is meglepő. Lehet csak én vagyok túlságosan elidegenedve a világtól. Nem tudom, mit keresek itt ilyenkor, nem tudom hová szaladnak a húsz percek, és azt sem, én hová jutok. De a hullámzó elkeseredésben mindig előtűnik valami, apróságok, élmények. Még meg nem élt élmények vonszolnak ki a partra, és életre pofoznak. Képeket mutogatnak, oda is, meg oda is el kell még jutnod, annyi örömöt kell még átélned, arctalan alakokat húznak elő, meg kell őket ismerned. És ez elég, sőt, néha túl nagy lendületet ad. Mert mindig lesz valahogy, úgy látszik ez az egyetlen mantra, ami végleg belém ivódott, legalábbis remélem.