Összegyűrt bonbonpapírok, szépen visszapakolva a súlytalan dobozba. Soha meg nem történt beszélgetéseket idézek vissza, s közben kihánynám a lelkem. Úgy elmondanám ki vagyok vagy inkább mi, ha tudnám, vannak elméleteim. Sokrétű meg végtelenül egyszerű, olyan gyalázatosan emberi. Néha nem tudom eldönteni, félek-e vagy csak lusta vagyok kimondani a dolgokat. Sokszor nem látom értelmét, beszélni, mikor nincs mit mondanom. Néha megáll minden, a hangzavar csendes űrré alakul, néha. Léha néma céda. Majd elmúlik, mint minden, a sav lassan lemarja magát a magig. Értelmetlen cifraságokkal a hátukon lassan minden dolgozó visszatér a bolyba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése