from the bottle of amnesia

Folyton eltűnök,magam elől is. Már három éve vagyok itt, a leghosszabb hóbortom talán. Nem írok sehova, csak magamban mormolom a dolgaim, mintha szüntelen mesélnék, mintha érdekelne bárkit. Sorstalan, valószínűleg össze fog omlani minden, nemsokára, talán egy hónap,maximum kettő. Csak bámulok magam elé, tehetetlen,majd düh, s elharapott könnyek. Unalmas kérdések, mint miért én, miért ide.. Mintha számítana, ugyanakkor nem akarunk szánalmasnak tűnni, s már többes számban beszélünk, kifejezve a közös sorsvállalást (vagy skizofréniát), csak remélve, hogy másnak is ilyen, esetleg rosszabb. Tessék.
Legalább vannak apróságok, napi jóga és zumba, szakaszos böjt meg ilyesmi. Meglátjuk. Mert mindig lesz valahogy, egyre több helyen köszön vissza ez a megállapítás, igazolva magát.