félek, hogy meg fogok őrülni

Na szóval, nem tudom (lassan ez lett a válaszom mindenre). Azt hittem, hogy ha vége lesz az egész érettségimizériának majd le fogok nyugodni és egész nap elleszek mindenfélével, amit eddig nem csináltam, mert féltem a bűntudattól, hogy nem a megfelelő dolgot csinálom aztán a bizonyítvány lesz az irgumburgum, (tehát úgy egyáltalán nem csináltam semmit, nem látszik annyira, mint kéne). Most mégis itt vagyok, olvasgatok, napi 1-2 részt megnézek valamiből (a sense8 egyszerűen tökéletes), tervezgetek rajzokat, meg ruhákat, de közben úgy érzem, hogy nem ezt kell csinálnom, haszontalan vagyok és valami nagyon mást kéne most kezdeni magammal, de halvány lilám sincs, hogy mi(a csudá)t. Aztán persze összevissza járkálok vagy órákig vergődöm a paplan alatt, harapom a levegőt vagy a kézfejem, s nincs előttem semmi. Elképzelés, valami, egyáltalán. Én annyira féltem mindig mindentől, még a legalapvetőbb szituációkkal sem tudok most sem mit kezdeni, nem is nagyon értem hogy vehetnek körbe emberek. To be honest, I am full of shit. Persze mégis itt vagyok, de miért, s főképp hogyan? Hülye kérdések. Ugyanakkor nagyon jól tudom, hogy távolodom, csak nem akarok zavarni. Hallgatom tovább a zenéket, amik kiürítenek. Ha valaha tudtam is szépen fogalmazni, teljesen elveszett. Milyen voltam (Már soha nem leszek az aki lehettem volna), néha bekukkant a függönyön át, de nem leli örömét ebben a sivár káoszban. Már nem is értelmes, jobb lesz abbahagyni. Néha nem.