Szalad az idő, közben mégis vánszorog. Ez így értelmetlennek tűnik, pedig pontosan így van. Talán mert gyorsan telik, és érzem az ütemét, tudatában vagyok minden pillanatnak, de nem veszem fel, képtelen vagyok ilyen tempóban haladni. Nekem most egy kicsit komótosan kell haladnom. Még szokom az egyre hűlő levegőt, a párás ablakot, a monoton zötykölődést. Régi ismerősök, de én már nem vagyok a régi. Furcsa minden, igyekszem túllépni magamon. Az ősz nem feltétlen a halál jelképe, mint a versekben. Csupán letisztul minden, kicsit egyszerűbb lesz, idővel beáll a rendszer. Kelés, busz, iskola, város, haza, gép, tanulás, és így tovább. Kiszámíthatóbb, nyugodtabb, mint a tarka nyár. Bár kicsikét hiányzik. De örülök, szívesen húzok hosszúnadrágot vagy harisnyát, szeretem sálat, és a kardigánokat. Az iskolát is szoknom kell még, bele kell rázódni, de azt hiszem menni fog, próbálok bízni magamban. Igyekszem. Azért még néha 9.-et írok a dolgozatot sarkára, aztán bosszankodva húzom át. Régen alig vártam ezt a kort, azt gondoltam: hú, 15 évesen már milyen nagy leszek, milyen érett! Tévedtem, nem vagyok egyik sem, de nem bánom, majd leszek, ha tényleg eljön az ideje (ha eljön..).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése