A villogó leszállásjelző, a szombati iskola utáni két sör. Nem tudom hová tartok. A felelősségtudat iránti plátói szerelem paródiája. A hallgatás túl sokat mond, a szavak inflálódnak. Véres körmökkel kapaszkodunk a látszatba. Mélyebbnek tűnni, mikor elmerülni sem tudok rendesen. Örökös kényszer, külső motiváció általi halál. Néha nem megy, néha nem kelnék fel. Véletlen szemmeltartás, egyszerre szűkülő pupillák, egy falatnyi idegen. Néha végtelennek tűnik, a nyomor kiragadott pillanatai. Falba vésett életsablonok. Kajtatunk egymás után, én és magam, néha a magány. Nem hiszem, hogy valaha is elragadó leszek, nem hiszem, hogy valaha is rámragad valami. Poros verssorok, tétova sóhajok, aztán mindenki amerre lát. Ez nem az a kor, nem az a hely, de létezik-e Az?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése